Mézes-Mustáros Fehérboros csirke
2015. április 19. írta: GasztroÉden

Mézes-Mustáros Fehérboros csirke

dscn6815.JPG

Hozzávalók (6 személyre)

6 csirkemellfilé

Főszerkeverék : 1 tk fokhagyma granulátum, 1 tk rozmaring, 1 tk kakukkfű, 1 tk bors, 1 tk majoranna, 1 tk só, 1 tk pirospaprika

2 ek méz

1 ek dijoni mustár

1 ek sima mustár

1 ek fehérborecet

1 vöröshagyma

1 kk cukor

1 dl olaj

fél fej fokhagyma

ételízesítő

3 dl fehérbor

 

A csirkét az olajjal, és a fűszerkeverékkel tegyük egy edénybe, fél fej fokhagymát hámozzuk meg, apróra vágva tegyük a húsra, és egy éjszakára pácoljuk be. 

Másnap egy serpenyőben pirítsuk meg mindkét oldalát pirosra, majd öntsük fel a fehérborral, tegyük hozzá a mustárokat, a cukrot, a mézet, ízlés szerint ételízesítőt vagy sót, a fehérborecetet, és fedő alatt pároljuk lassan, időközönként forgassuk át. Fél óra elteltével vegyük le a fedőt, majd anélkül párologtassuk a vizet róla addig, amíg el nem kezd olyan sűrű lenni, hogy már lepirul egy része, ekkor tegyünk rá 1 dl vizet, és egy vöröshagymát félkarikára vágva, és ismételjük meg a műveletet, vagyis párologtassuk el, pirítsuk le és ismét engedjük fel 1 dl vízzel, majd tegyük rá a fedőt és legalább 15-20 percig kis hőfokon puhítsuk tovább. Ezzel a művelettel nem szárad ki a csirkemell és kellőképp magába szívja az összetevőket. Ha netán túl híg a mártásunk, fedő nélkül még pár percet hagyhatjuk, de már a végén ne pirítsuk le, mert kiszáradhat. 

Ha elkészült tegyünk a tányérra a vöröshagymás raguból, majd a csirkéből, csemege uborka, és tejfölös burgonyapüré illik hozzá. 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://gasztroeden.blog.hu/api/trackback/id/tr897380852

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása