Juhtúrós lepény
2017. március 01. írta: GasztroÉden

Juhtúrós lepény

img_20161101_110119.jpg

Ha már túl vagyunk a házi pizzatészta készítésén akkor bátran vágjunk neki ennek is. Ha pedig még egyiket sem próbáltuk akkor itt az ideje nekilátni a saját házi kelt tésztának. Adhatjuk leves mellé, vagy önmagában vacsoraként is megállja a helyét. 

Hozzávalók: 

500 g liszt 

7 g porélesztő 

csipet cukor

csipet só 

0,5 dl olíva olaj (opcionális) 

1 pohár tejföl 

1 gerezd fokhagyma 

10 dkg juhtúró

kaliforniai paprika

szárított petrezselyemlevél 

sajt 

Az élesztőt kevés cukros tejben futtassuk fel, a sóval liszttel és az olajjal gyúrjunk belőle sima tésztát, akár csak a pizzatésztánál. Tegyük meleg helyre kelni legalább 1 órára. Ha megkelt, akkor nyújtsuk tepsi méretűre, a tejfölt keverjük el egy gerezd zúzott fokhagymával és a petrezselyemmel majd ezzel kenjük le a tésztát. Morzsoljuk vagy csipkedjük rá a juhtúrót, tegyünk rá pár darab piros kaliforniai paprikát apróra vágva és szórjuk meg reszelt sajttal. 

250 fokra előmelegített sütőben 7-8 perc alatt készre sül. Próbáljátok ki ti is!

A bejegyzés trackback címe:

https://gasztroeden.blog.hu/api/trackback/id/tr4412237628

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása