Házi savanyúság

hazi_savanyu.jpg A férjem dédnagymamájának receptje, annyi változtatással, hogy dupla annyi benne a cukor, fele annyi benne az ecet, illetve kicsit más a zöldségek aránya. Nem kell dunsztolni, nem kell levet főzni, lényegében a saját levében áll el. Kb. 8-9 csemege uborkás méretű üveggel lesz ekkora mennyiségből, de pontosan sajnos nem tudom, mert általában még a borkén hozzáadása előtt szoktunk belőle kivenni. Egyébként nagyon jól eláll hűtőben frissen borkén nélkül is 1-1.5 hétig lezárt tálban/dobozban. 
 
Hozzávalók (8-9 üveg):
 
1 nagy fej káposzta (2-2,5 kg-s)
2 kg zöldparadicsom
1.5 kg paprika
1.5 kg uborka
2 dkg vöröshagyma
10 dkg só (jódozott)
40 dkg cukor
2.5 dl ecet (20%-os)
2 ek borkén
1 közepes db hegyes erős paprika
 
A zöldségeket legyaluljuk (v-gyalu, robotgép stb). Tegyük egy jó nagy tálba/fazékba lényeg, hogy minden egyben legyen. Tegyük rá a sót, ecetet, cukrot (A borként ne!!). Hagyjuk legalább 24 órát állni lefedve, közben egyszer legalább forgassuk át kézzel, vagy fakanállal. 24 óra elteltével kóstoljuk meg, előfordulhat, hogy kell bele még egy csipet só, cukor, vagy ecet ha szükséges ezt korrigáljuk, és most keverjük el benne jó alaposan a 2 ek borként. Hagyjuk még egy órát állni, közben alaposan mossuk ki az üvegeket amibe el szeretnénk őket tenni. Majd alaposan mossunk kezet és kézzel szedjük bele a csalamádét az üvegekbe, majd ha mind megtelt merjük rá a levét, hogy teljesen ellepje, csavarjuk rá a tetejét, és tegyük a kamrába.
 
Aki szereti tehet bele pár szem cseresznye paprikát is, legutóbb azzal készítettem 5-6 db-tól nem lesz ehetetlenül csípős, de már pikánsan csíp. Az alaprecept 1 zöld hegyes erőse általában nem érződik ki belőle, persze ez a paprika milyenségétől is függ.