Egy újabb francia ételkülönlegesség

dscn9225.JPG

A soupe á l'oignon vagyis a - francia - hagymaleves sokféle módon készülhet. Az alapja a hajszálvékonyra szelt, vajban megpárolt, majd karamellesre pirított hagyma. Majd ezt követően jön a csavar, olvastam olyan receptet amiben vörösbor volt, fehérbor, fűszerezik akár zsályával vagy kakukkfűvel. Majd erre kerül pirított sajtos bagett, vagy valamilyen egyéb fehér kenyér és megy a kemencébe vagy grill sütőbe. Most lássuk az én verzióm!

Hozzávalók: (4 személyre)

4-5 vöröshagyma 

1 dl fehérbor (csak olyat tegyünk az ételbe, amit egyébként meg is innánk) 

1 gerezd fokhagyma

40 g vaj 

10-15 dkg ementáli sajt 

bors

1,5 liter marhahús alaplé/vagy csirke

8-10 szelet bagett

1 tk cukor

1 tk olíva olaj 

A vöröshagymát szeljük nagyon apróra (gyalu, vagy robotgép segítségével), majd a vaj nagy részét olvasszuk meg (két kis csipetet tegyünk félre belőle).

dscn9207.JPG

A hagymát lassan kb. 30 perc alatt pirítsuk aranybarnára. Emellett ott kell álldogálni és kevergetni, hogy ne megégjen, hanem egyenletes színt kapjon. Ha ezzel megvagyunk dobjuk rá a lisztet, a cukrot, az egy gerezd zúzott fokhagymát, majd ezzel is forgassuk össze, öntsük fel a borral, a húsleves alaplével. Sózzuk, borsozzuk és forraljuk fel, majd forralástól számítva 5-10 percig főzzük. 

dscn9222.JPG

Közben pirítsuk meg a bagett szeleteket, ha ez megvan akkor mindkét oldalát dörzsöljük be fokhagymával, és tegyük hőálló edényke aljába 2-3 darabot. A kis edényeinket tegyük egy hőálló tálba, vagy sütőlapra, így könnyebb lesz kiemelni őket ha elkészülnek. A kenyerekre merjük rá a levest. 

dscn9223.JPG

Szórjuk rá a reszelt ementáli sajtot, és egy-egy csipetnyi vajat, majd toljuk jól felforrósított sütőbe, teljes lángon süssük kb. fél órát amíg a sajt meg nem olvad, és meg nem pirul. Ha elkészült már tálalhatjuk is, csak ügyeljünk rá, hogy óvatosan kezeljük, mert nagyon forró. (Az optimális persze grill sütő lenne, vagy kemence de lévén, hogy csak sima gázsütőm azért ezzel is össze lehet hozni :) 

dscn9227.JPG

Ha tetszett próbáld ki te is!