Krk sziget
2017. február 14. írta: GasztroÉden

Krk sziget

Baška

Messze még a nyár de a nyaralásokat már bizonyára néhányan elkezdték tervezni, hisz ilyenkor érdemes lecsapni a kiszemelt apartmanokra, nyár elején már bizony felszökik az áruk. 

A valentin nap rajongóinak is számos romantikus helyet kínál a sziget, így érdemes az úticélok között számításba venni. 

Még tavaly júliusban jártunk Krk szigetén. Baška nem csak a sziget de talán nem nagy túlzás ha azt mondjuk, hogy Horvátország egyik legszebb tengerpartja közé sorolható. Csodás panoráma tárul elénk ha ellátogatunk Sveti Ivan templomhoz. Az ember egy pillanatra egészen elfelejti a hétköznapi gondokat egy ilyen hely láttán. Nyugodt, tiszta és szinte meditatív érzések járnak át. dscn0655.JPG

Elsőre talán azt gondolnánk, hogy turistacsalogató, túlexponált fotókról van szó, de aztán megnézzük a helyet közelebbről, és nagy meglepetésünkre tényleg bámulatos a tenger színe. Az angol nyelv találóan caribbean blue-nak vagyis karibi kéknek nevezi ezt a színt. Íme a partszakasz közelebbről: 

img_20160703_183811.jpg

A szigeten az élelmiszer félék, főként a pékáru és a tejtermék drágábbak mint Horvátország egyéb területén, de a hely szépsége kárpótol mindezekért. A friss hal azonban elfogadható árban van, így egyszerűen és gyorsan készíthetünk belőle akár a nyaralás alatt is egy finom vacsorát. 

Természetesen éttermekből sincs hiány a környéken. A legtöbb helyen beszélnek magyarul, vagy legalább van magyar nyelvű menü is, de egy kis angol nyelvtudással bárhol el lehet igazodni. Itt helyben tintahalat kóstoltunk egy étteremben, de vannak kis büfék is ahol elvitelre kínálnak különféle olajban sütött tengeri herkentyűket. 

1-dscn0744.JPG

A pékségekben csak készpénzzel lehet fizetni, a zöldségeseknél vagy a szupermarketekben (Konzum) elfogadják a bankkártyát is. Bazársorból itt sincs hiány. A bazársor végén található egy csendes kis kikötő. Innen több féle hajóút indul, érdemes legalább egyre beruházni. Mi a Rab szigetre mentünk át egy szervezett hajó túrával, de erről majd egy későbbi posztban írok részletesebben. 

Érdemes ellátogatni Vrbnikbe ahol egy kis városnézéssel tudjuk eltölteni az időt, de itt is találhatunk nagyon szép sziklás partokat a kikötő felőli oldalon. 

dscn0636.JPG

Ne hagyjuk ki Stara baška-t sem. A kis városkába vezető úton csodás látvány tárul elénk, érdemes megállni és megcsodálni a tájat mielőtt beérnénk a városba. Nagyon kicsi településről van szó, viszont rendkívül tiszta a víz és rengeteg a tengeri sün. Mesterségesen kialakított strandolóhely ezen a környéken nincs. 

dscn0803.JPG

Punat is könnyedén megközelíthető autóval. Utóbbi azoknak kedvez akik a kényelmes jól felszerelt strandokat kedvelik. Aprókavicsos strandja mellett, számos pékség, fagyizó és hideg italt kínáló bódé található. 

dscn0860.JPG

Krk várost se hagyjuk ki ha már arra felé járunk. A városban található a krk aquarium, nem túl nagy méretű de érdemes betérni, itt élőben is megcsodálhatjuk azokat a halfajtákat melyeket akár ott helyben megkóstolhatunk - orada, brancin - vagy akár már az itthoni hypermarketekben is beszerezhetjük őket. Mindemellett a város szépsége miatt is érdemes ellátogatnunk ide. Romantikus, szűk utcácskák és szép kilátás a tengerre, hangulatos éttermek kell ennél több? 

dscn0494.JPG

Utolsó napra jó program ha hazafelé menet útba ejtjük a Biserujka barlangot Rudine-ben. Ez egy igazán aprócska de figyelemre méltó kis cseppkő barlang. Csak tárlatvezetéssel tekinthető meg, de általában fél óránként indul 1-1 15-20 perces túra a barlangba. 

img_20160709_144248.jpg

Szintén hazafelé ejthetjük útba Klimno-t és Silo-t. Utóbbi a gyógyiszapjáról híres. Klimno-ban nagyon kellemes a strand, jóval melegebb itt a víz hőmérséklete a korábbiakban taglalt partszakaszokhoz képest. A víz sekély, és nagyon apró kavicsos már-már itt ott homokhoz hasonló. Számos étterem közül választhatunk itt is. A hazafelé úton Klimno-ban ebédeltünk. Tintahal és csevap volt a menü. 

 klimno2_1.JPG

klimno.JPG

Saját kreációimat az ételek terén majd későbbi posztokban olvashatjátok, ahogy a Rab szigeteki hajós kirándulást is. 

Aki teheti utazzon, ne halogasd későbbre, tedd meg amikor lehetőséged van rá, mert az élmény az egyetlen ami örök!

A bejegyzés trackback címe:

https://gasztroeden.blog.hu/api/trackback/id/tr1212236180

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása